Sziasztok! Nem is kellett sokat várni a második részre. Íme közlöm írországi kalandunk második részét. Szóval jöjjön Cork és Dublin... :)

A harmadik napon továbbálltunk Corkba, hogy felfedezzük ennek az egykori (2005) kulturális fővárosnak is a szépségét. A buszpályaudvar közelében két érdekességet is láttunk. Az egyik az alábbi fickó volt, aki már így képről is elég bizalomgerjesztő – nem is hagyhattuk ki a vele való párbeszédet – de beszéd közben sokkal több minden derült ki róla. „Ne ítélj elsőre!” – vontuk le a tanulságot, miután egy jót beszélgettünk vele politikáról, gazdasági helyzetről és az időjárásról. Azt mondta még szeretne eljutni Budapestre. Ki tudja?! Ha valamelyikőtök találkozik vele egy pesti metróaluljáróban, akkor a cigire adott százas mellé adjátok át neki szívélyes üdvözletemet is!

A másik ez a szép templom volt. Rögtön a pályaudvar közelében. Igazi színfolt a szürke állomás mellett:

Emellett a folyó mellett pedig a jövendőbeli palacsintázó helyünket tervezgettük épp. Micsoda piacratörés és bombasiker lenne itt egy híres palacsintázót jól működtetni. Csak az „attrakció” hiányzik még. Tudjátok, ahogyan a Dumbóban is az „attrakció” hozott kasszasikert! :)

A városnak sok szép zuga van. Hegyet is másztunk, amit szemmel láthatóan a lányok jobban bírtak, mint a fiúk (mi szenvedő arccal róttuk a kilométereket):

Ja, azt el is felejtettem mondani, hogy itt Bence húga is csatlakozott hozzánk egy kis időre, hiszen ő ekkortájt Corkban aupair-kedett. Ezt a fotót például ő készítette. Igazán kifejező:

A hegyen még egy jó kis börtönt is találtunk. Nos, én így nézek ki, amikor „fogságban” vagyok:

Így meg amikor többedmagammal szabadulni próbálok a börtönből. Meg is szóltak minket a biztonságiak:

A hegyről lefelé találtunk egy jó pofa kis sétányt vissza a centrumhoz a folyó mellett egy parkon keresztül. Itt még víz fölé is merészkedtem, ahol egy kicsit feszítettem a kamerának. Kisebb-nagyobb sikerrel! :)

A folyó másik oldalán irigylésre méltó kis kastélyok sorakoztak. Itt stippis-stoppos játékot játszottunk. Azt hiszem, ezek között van az enyém is:

Itt határoztuk el, hogy megpróbálunk átmenni Cobh-ba is, ami nem volt annyira messze, viszont tudtuk, hogy megéri, hiszen épp Titanic 100 kiállítás volt a városban. Itt kötött ki ugyanis száz évvel ezelőtt utoljára a Titanic elsüllyedése előtt. A kiállítást sajnos a helyiek félremagyarázása miatt lecsúsztuk, de szép emlékeket így is szereztünk ebben a megnyerő hangulatú városkában. Ilyen szép élmény volt egy nagy hajó búcsúztatása a Titanic emlékmű mellett a kikötőből: (azt hiszem több szerencsével jártak)

Aztán egy félelmetesen jó katedrális a hegyen. Azt bátran mondhatom, hogy több száz templomot láttam már kívülről belülről egyaránt, de ez viszi eddig a pálmát! Zseniális darab. És még énekelni is sikerült egyet Bencével. „Dicsérje minden nemzet…”

A pasztel színű kocsi pedig annyira illett hozzá, hogy nem hagyhattam le a képről. Belülről és messziről sajnos nem sikerült jó képet készíteni, pedig az a rózsaablak megért volna egy két megabájtot. De talán nem bánjátok, ha nem saját képeket mutatok.

Lovagi tornának pedig ezt a kis falmászást szántam, hogy virágot szerezzek annak, aki aznap olyan jó volt, hogy megérdemelte! :)

Dublin:

Nos, aznap még visszamentünk Youghal-ba aludni, majd másnap reggel Corkon keresztül felbuszoztunk egészen Dublinig. Két-három óra alatt fel is értünk, ahol városnézés és reptéri alvás volt a program. Ami azt illeti, a városnézéshez elég fáradtak voltunk, de volt egy-két gyöngyszeme a sétának. Ebből osztanék meg párat Veletek képekkel színezve.

Az első gyöngyszem Molly Malone szobra volt, aki egy halárus lányka, s a helyiek nagy bánatára, csak egy kitalált személy. Még zenét is írtak róla. Olyat, amit senki idegen nem úszhat meg, ha Dublinban jár. A csapból is ez folyik, hiszen ez Dublin nem hivatalos himnusza. Én nem untam, de a helyiek biztosan. Az alábbi képen Bencét épp leleplezik, hogy nagyon közelről nézi a néni ruhájának fodrait:

És itt a zene is:

De láttuk a híres Trinity College-ot, a St. Patrick katedrálist és az O’ Connell Street-en lévő monumentális emlékművet is.

Aztán hosszas sétálgatások után rátaláltunk a romantikus St. Stephen’s Green-re, ahol egy helybéli bácsi játékra invitált meg bennünket: készít rólunk képet, meg mi is vele együtt és kölcsönösen elküldjük egymásnak postán. Nagyon rendes embernek tűnt. Meg is adtam neki a címemet, s azóta már meg is kaptam a beígért levelet, azzal a különbséggel, hogy mi egyik képen sem vagyunk rajta, cserébe viszont három oldalt írt saját magáról. Viccesebbnél viccesebb dolgokat. Kiderült, hogy jó régóta játssza ezt a játékot, és szerte az egész világról vannak már „barátai”.

Virágokat is fotózunk a parkban. Persze arra azért ügyeltünk, hogy felettük is legyen valami szép. :)

Ahogy besötétedett, vágyaink is sötétebbek lettek. Aki ivott már Guinnesst, az pontosan tudja, miről beszélek. Várt ránk a Temple Bar éjszakai kalandja. Bekukkantottunk néhány pubba, hogy magunkba szívjuk az igazi ír mulatás érzését. Hatalmas hangulat volt mindenhol. Egy helyütt azért letáboroztunk és persze nem tudtuk megállni, hogy ne a helyi nevezetességgel csillapítsuk szomjunkat. Alább a képi bizonyítékok:

Egy két YouTube video, ami segít elképzelni a hangulatot:

Miután kibuliztuk magunkat, találtunk egy jó kis éjszakai járatot, és kibuszoztunk a reptérre, hogy a másnap reggel induló londoni járatra várva éjszakai pihenőt tartsunk az ottani Starbucks foteljeiben. Erről inkább nem rakok be képeket! Olyan szépek voltunk az eddigieken. A „toilette-nadir” mégsem itt volt, ahhoz még Londonig várni kell! De ne aggódjatok, hamarosan jön az is!

Folyt. köv.