Sziasztok!

Valóban leszerepeltem. Nem tudtam tartani az elképzelést, miszerint sűrűbben, de rövidebb topikokkal jelentkezem. Mentségemre szolgáljon, hogy rengeteg minden történt. De az, ami most következik, azt hiszem kárpótol mindenkit. És úgy érzem, ehhez még nagyobb levegőt kell vennünk, mint Chicago előtt kellett. Két hét történését fogom néhány egymást követő bejegyzésben összefoglalni. Ez a két hét, életem egyik legélménydúsabb hete volt! Hiába nincs ilyen szó a Wordben.

Az egész két heti advanture november 12-én szombaton kezdődött, amikor kisebb nehézségekkel fűszerezve ugyan, de elindultam a már jól ismert Megabus nevű társaság egyik buszával a híres-nevezetes kanadai világvárosba, Torontóba. Ide szólt ugyanis a meghívásom. Korábban összebarátkoztam egy-két kedves cserkésztestvérrel, akikkel egyből meg is hívattam magamat hozzájuk. (Tegye fel a kezét, akit megleptem e húzásommal!) Ami azt illeti elég kínosan éreztem magamat, mert hozzávetőlegesen 45 percet késtem a forgalom miatt és mobilom sem volt, hogy értesítsem a barátomat, aki tisztességes módon, időben odaért a megbeszélt helyre. Utólag is köszönöm Gyuri a rugalmasságodat!

Útközben konstatáltam, hogy milyen irgalmatlan sok autó van a világon. És hogy nincs az a széles út, ami ne tudna bedugulni. Könyörgöm, ahol 12-sávos (!) autópálya hosszú időre bedugul, ott már valami elképesztő tömeg lehet. Hogy mikor értem Torontóba, azt pontosan nem tudom, mert az Ontario-tó partja végig ki van építve és szinte egybefüggő városok vannak a parton. Tisztára mint a Balaton, csak egy pöppet nagyobb! Két dolog azért egyértelművé tette, hogy lassan megérkezem. Az egyik a hatalmas felhőkarcolók, élén a CN Towerrel, a másik pedig a tömérdek ember, aki az 1927 Valentin-napján alapított Toronto Maple Leafs hoki csapat mezében vonult egyik helyről a másikra.

Az első dolgunk természetesen a hasunkról szólt. Elmentünk vacsorázni. Meginvitáltak egy Thai éttermi kalandra. Na ez igen kemény volt. Az első élményem az étlappal igen felkavaró volt. Olvasom…valami Tiger. Na neee! Az nem lehet! Csak nem szolgálnak fel itt tigriseket! Ostobaaa! – „Jut eszibe a gondolat” De hiszen az Tiger Shrimp, ami pedig egy kisrák. Huh! Megnyugodni! J Nézzük tovább! És tanulva édesanyámtól, aki minden külföldi útján a lehető legextrémebb kajákat szokta kérni (mondván a többit otthon is lehet enni), én is valami ilyesmit kerestem. Végül egy ízléses kis seafood soup-nál maradtam. Tenger gyümölcsei leves kókusszal. És irgalmatlan sok gyömbérgyökérrel! Megettem. Nem is volt olyan rossz. Mondjuk az éttermi félhomály jót tett a lelkivilágomnak, mert nem feltétlenül láttam melyik állat melyik részét pakolom épp a számba!

Ezután az erős kezdés után következzék a táncház! Magyar Táncház Torontó belvárosában. Szép kis társaság gyűlt össze. És mit mondjak, elég jól is táncoltak. Húú, a legényest nagyon megküldték a fiúk. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a moldvai itt is menő. Sőt! Arra gerjed mindenki! Egy kis „ördög útja”, és mindjárt üresek a fal menti székek! Szállásadó cimborám pedig mesterleckét adott a somogyiból mindenkinek, aki rá mert nézni egy ilyen merészen táncoló párra, mint amilyenek ők voltak!

Hazafelé úton hajnalban pizzáztunk egyet és relatíve gyorsan aludtunk is már 4-kor.

Reggelizni egy kanadai reggeliző helyre mentünk (Sunset Grill), ahol nagyon kedves volt a kiszolgálás. Csak úgy lesték mit szeretnénk, és zokszó nélkül töltögették újra a kifogyott teás és kávés csészéinket! Kellő energiát magunkhoz véve, beindultunk. Nem úgy, hanem a városba. Itt nem szokás a kocsmai verekedés.

Az első állomás a világhírű CN Tower volt. Néhány érdekesség róla: 2009-ig a világ legmagasabb önállóan álló tornya. (Azóta Dubaiban kell keresni a legnagyobbat.) De! Itt található a legmagasabb épületben lévő borospince! :) Ezaz! Megcsináltuk! A magasságokról konkrétan: 553 m magas. A földszinti lift 58 másodperc alatt visz fel az első szintre (ez kb. 22 km/h). Aztán néhány méterrel feljebb van egy étterem, ami 72 perc alatt teljesen körbefordul. Elég menő, nem? A legfelső szint az 447 m-en van. Ez a „Sky Pod” – innen akár 160 km távolságra is ellátni, és látható, ahogyan görbül a Föld! De a legdurvább, hogy itt állva, a felhőkarcolókat látod – fölülről!!! Makett így az egész város.

Három érdekes dolog történt még itt. Az egyik, hogy ilyen magas épületben sosem pisiltem még – idáig. Aztán álltam amellett a postaláda mellett, ami a legmagasabb épületben van. Szóval értitek? Uh, ezt hogyan magyarázzam el? A helyről bizonyságul:

És már meg sem lepődtem, amikor a Sky Pod-on ezt hallom: „Kisfiam, ne menj oda!” Igen, magyar anyuka regulázza futkosó gyermekét. És most nem a futkosó gyerek az érdekes (abból van sok) hanem hogy magyar! :)  

Innen a China Townba vettük az irányt. Igazi kis kínai városrész. Kínai zene szólt az utcán és mindenhol árusok. Réssel a szemük helyén. Itt megebédeltünk. Finom kínai étteremben. Nem olyanban, mint amilyen otthon van. Barátom, Gyuri még pálcikával is megtanított enni! Igazi kihívás. Állítólag ezért olyan okosak a kínaiak. (Egyrészt, mert annyi írásjelet meg kell tanulniuk, másrészt pedig mert az étkezés során is koncentrálniuk kell! :-)

Jártunk még a Queen Streeten, ahol pezseg Toronto. Itt van szinte az összes TV, és minden puccosabb dolog. Elég nyüzsgő. Aztán voltunk a Yonge Streeten is, ami a világ leghosszabb utcája a maga 1 896 km-vel. Hihetetlen!

Jártunk a Kensington Marketen is, ami régen a nagy zsidó piac volt. Most is piacként funkcionál, de már mindenféle nemzetiségűek megjelentek. Van például két magyar bolt is. Van a Tom's Place, ami egy öltönyház, nagyon jó minőségű öltönyökkel. Érdemes a honlapra klikkelni, mert nagyon vicces! Amúgy az eladók még tudnak magyarul. Jó érzés betérni egy ilyen helyre! Kijönni kevésbé, mert azért egy egyetemista pénztárcájához mérten drága hely. És aztán van itt egy Hungarian Thai Food étterem is. Igen, nem írtam el. Egyszerre magyar és thai. De ez a hely egy későbbi sztoriban lesz érdekes.

Gyuri barátom elvitt még egy-két jó helyre a pöpec kis Pontiac-jával. Voltunk az Indiai városrészen, ahol igazi cukornádból facsartak nekünk édes üdítőt a szemünk láttára.

Meg jártunk a görög és etióp városrészen is. Kulináris élményekben és kultúrsokkban egyaránt volt részünk. Mígnem véget ért az aznapi kalandozásom a Szent Erzsébet Plébánián, ahol Gyuri átadott messziről (Londonból) érkezett barátomnak, Szentgyörgyváry művészúrnak. Ennél a magyar plébániánál beszéltük meg a találkozót. Ez azért is nevezetes, mert fotós barátom nagynénje, Palládia nővér itt alkotott hosszú éveken keresztül, és a templomban lévő festmények, mozaikok az ő keze munkája! Másrészt mert jezsuiták tartják fönn.

De innen egy másik történet kezdődik...

Folyt köv.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.