Szemelvények a hétköznapokból I.
2011.10.24. 05:33
Sziasztok!
Most egy olyan bejegyzéssel szeretnék szolgálni Nektek, ami egy kicsit a mindennapjaimról szól. Sok érdekes dolog történik velem azon túl is, hogy erre-arra megfordulok a környéken. Ezek részben az itteni körülményekről, részben néhány kisebb eseményről és részben rólam szólnak… Ez nem kevés, így több részletben kerül föl. Íme az első:
Azt hiszem érdemes ott kezdenem, hogy elújságoljam, most már minden nap járok angolórákra. Sőt, többre is. Úgy néz ki, hogy hétfőtől péntekig minden reggel fél 9 és 12 között angolozom a már említett IIB-ben. Itt múlthét óta átkerültem a legjobb csoportba, ami azért jó hír, mert itt már jóval motiváltabb és jobb képességű arcokkal tanulok. Na már velük például beszélgetni is lehet és nem feltétlenül fordulnak el kétségbeesve, ha kérdezek tőlük valamit! :) A tanárnő nagyon kedves, sokat tanulok tőle! Egy fiatal hölgy Mexikóból, de nagyon jó kiejtéssel. Tehetséges.
Ezenkívül kedden és csütörtökön esténként is járok egy másik társaságba. Ez is egyfajta ESL (English as a Second Language) és teljesen free of charge. Az itteni kormánytól kapnak erre pénzt. Tőlünk csak annyit kérnek, hogy legyünk együttműködők! Ezzel nincs probléma a részemről! Ez a csoport azért jobb, mert itt sokkal beszéd centrikusabb az óra és a diákok még motiváltabbak és még jobban tudnak angolul. Szóval tetszik!
A harmadik nyelvtanulási program a héten pedig az egyik itteni vak intézethez köthető. Ez az ún. Olmsted Center ill. a Statler Center. Itt két dolgot csinálok. Egyrészt hétfő délelőttönként (így kiesik egy angolóra) a Statler Centerben önkénteskedem, ami abból áll, hogy vakokat keresek az interneten és meghívom őket az itteni programra. Az Egyesült Államokból és szerte a világból! Szóval, ha van vak, vagy bármilyen testi fogyatékkal élő ismerősötök, aki szívesen kijönne Amerikába, akkor kérlek adjátok meg nekem az email-címét! :) A másik alkalom pedig szerdánként van, amikor az Olmsted egyik menedzserének vagyok a jobb keze (remélem nem a bal). Ez még nem tudom mit jelent, de talán legfőképp azt, hogy beszélgetünk, és én angolt tanulok. Meg még azt is, hogy megismerek egy elég jól működő nonprofit szervezetet, ahol minimális állami támogatás mellett is tudnak színvonalas dolgokat csinálni.
Az angol tanulásom emellett filmnézéssel, újságolvasással és rádióhallgatással egészítődik ki. Mikor, mire, mennyi időm van!
Az itthoni időtöltésemről is szeretnék egy kicsit mesélni. Minekutána a feladatom egészen röviden a háztartásvezetés, ezért ebbe elég sok minden belefér. Főzés, mosás, takarítás, bevásárlás, fűnyírás, stb. Néhányat kiemelnék.
Az első legyen a főzés. Nagyon nagy élmény számomra, hogy hozzávetőlegesen minden nap főzök. Azt, amit jónak látok. Tibor bácsi hálás „fogyasztó”. :)
Gondoltam összegyűjtöm miket főztem eddig, mert már sokan kérdezték. Lássuk csak, nem fog minden eszembe jutni:
Csopaki sertésszelet tésztával
Tojásos nokedli
Tejberizs
Rakott zöldség
Majonézes-krumplis bigyó
Spagetti
Kukoricaleves
Carbonare penne
Marhapörkölt petrezselymes krumplival
Tárkonyos marha raguleves
Rántott hús rizzsel
Háromféle tojásrántotta
Bácskai rizseshús
Fehérboros csirkecomb csigatésztával
...
Nos, az jutott eszembe, hogy az első lelkes olvasó, aki ezek közül valamelyiket elkészíti és megosztja velünk egy kommentben, hogy milyen volt, annak egy ajándékot viszek innen Amerikából. Természetesen kapcsolódni fog ehhez a topikhoz. :)
Főzés közben mindig hallgatok rádiót. Elég gyakran hallgatom az itteni komolyzenei adót, a „buffalói bartókot”. És hogy ez mennyire így van, igazolja, hogy pár nappal ezelőtt szokásomhoz híven bekapcsolom a rádiót és halkan odaszólok Tibor bácsinak: Papa! Ez teljesen olyan mint a Kékszakállú herceg vára. És mit ad Isten, tényleg! Egyszer csak magyarnak tűnő hangokat hallottam az énekhangokba bugyolálva. Persze az az akcentus durvább volt, mint a szudáni fiatalember vagy a koreai idős néni angol akcentusa…
A másik hasznos időtöltésem a fűnyírás és az őszi levelek összegereblyézése. Azt már sokan tudhatjátok, hogy a fűnyírás az nemzeti ügy itt Amerikában. Ha nem stipistoppolták volna le a hollandok, akkor már rég a fű lenne Amerika jelképe. Na, mindegy. Szóval egy jó kis fűnyíró géppel teszek eleget az itteni elvárásoknak, kulturális kényszereknek! Amúgy könnyű ilyen füvet tartani ott, ahol ily módon füvesítenek:
Itt meg az én munkahelyem:
És hát az sem meglepő, ha ilyesmivel találkozik az ember az udvaron. Itt szabadon kószálnak nyuszik, őzek, rókák, vadpulykák :) sőt nem is olyan rég még medvebocs (!) is bekeveredett a városba.
Írok egy kicsit a vezetésről is. Az USA-ban nagy a pörgés. Általában halad a forgalom rendesen, de mivel mindenkinek érdeke, hogy odaérjen, ahova elindult, ezért elég körültekintőek az amerikaiak, azt vettem észre. Nekem Tibor bácsi Fordját tisztem vezetni. De megkaptam már Péter Hondáját is. Új dimenzió egy ilyen autó.
A KRESZ-ről azt kell tudni, hogy jóval egyszerűbb, mint otthon. Kb. van vagy 10 féle tábla, azt sanyi. Egyszerűbb, szélesebb, egyértelműbb (?) minden. Különbség például, hogy nincs jobbkéz-szabály. Egyenrangú útkereszteződésben az megy tovább, aki előbb odaér. Persze mindenki megáll előtte. Emellett pirosnál is lehet jobbra kisívben fordulni. Két kivétel van. Az egyik, ha ezt külön tábla tiltja, a másik pedig NYC. Itt ez nem megy. Azt hiszem nem kérdés miért.
Meglepő módon találkozik az ember izgalmas dolgokkal a belváros kellős közepén. A Lincoln limousine az természetes látvány, de azért akad egy-két extrém eset is:
Sokan kérdezték a fiúk közül, hogy mi a helyzet a hölgyekkel: „Hallllod? A csajok adják?” Most jelzem, hogy lehet hogy adják, csak nem tudom hol. Az az igazság, hogy inkább elszomorító a felhozatal, mint lázbahozó. Hiába! A magyar nőkhöz vagyok szokva! Nektek, párotok nincsen! (Annyi kiegészítést azért tennék, hogy találtam már olyan bevásárló helyet, ahol mindig találni szép hölgyeket, de tényleg ritka. Aztán vannak olyan esetek is, hogy dacára annak, hogy nem annyira szép a kishölgy mégis úgy tud öltözködni, hogy megakad a szemed rajta. Csinosak, stílusosak, üdék!) – de sem aggodalomra sem irigységre nincs ok! :)
Kisebb programokon is szoktam részt venni itt Bufiban. Ilyen volt például George Weigel előadása a Canisius College-ban. Előadásának címe: The End and the Beginning: Pope John Paul II -- The Victory of Freedom, the Last Years, the Legacy. Szóval II. János Pálról szólt. Elég sokat értettem belőle.
De jelen voltam egy itteni CTP-s diák búcsúztatóján. Egy kis Farewell Party, amerikai módra.
Az első "szemelvényes" bejegyzésem végére ezt a számot szánom Nektek. Az új kis kedvenc. Hála érte cimborámnak, Daninak!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ditkariti (törölt) 2011.10.24. 14:04:00
Puszi: Judit és a csajok most épp Dombóvárról
ditkariti (törölt) 2011.10.24. 14:11:20
Apropó, Téged még nem kapott el a Halloween-őrület? Nem kell töklámpást faragnod?
ditkariti (törölt) 2011.10.25. 06:56:10
ditkariti (törölt) 2011.10.25. 14:29:16
Akkor, enyém a nyeremény???
A. Schweitzer 2011.10.27. 21:59:15
You got it!
De mondjuk azt, hogy ez valóban easy as pie for you.
Amúgy gratulálok! (Csak halkan jegyzem meg, szinte biztos voltam, kinek fogom vinni az ajándékot! :)