Kedveseim!
É. sz. 43° 4′ 38.24″, k. h. -79° 4′ 29.91″. Igen, ez Niagara Falls. – Annak ellenére, hogy már egy hónapja szívok amerikai levegőt, csak most jutottam el odáig, hogy tiszteletemet tegyem Niagara kisasszonynál! Tudjátok, az ilyen találkozásokat nem szereti elsietni az ember. Nekem még igazán meg kellett érkeznem, mielőtt részesedhettem volna ebből a csodából. Niagara indiánul azt jelenti, „mennydörgő víz”. Beszédes…

"Ahogy egy régi-régi székely közmondás tartja – amit tegnap találtam ki: Nem rossz dolog a magány, ha van veled valaki …" Ennek eleget téve felkértem egy itteni cimborámat, legyen útitársam erre a niagarás kalandra. Mi több, nem hogy útitársat, még járművet is kaptam, hogy azzal szeljük a mérföldeket a vízesésig. Lévén, hogy én nem tudtam az utat, logikusan mindenben nagyszerű kollégámra hagyatkoztam.

A kirándulást többször elhalasztottuk már a rossz időre való tekintettel. (Pontosabban a magunkra való tekintettel, akik nem annyira lájkoljuk az „alulról, s közben fölülről is ázós” történeteket). Aztán az október 22-i szombat mellett döntöttük, dacára annak, hogy azért ekkor is eléggé lógott már az eső lába. Mi viszont nem akartuk tovább lógatni a miénket, így elindultunk.

Az első benyomásunk a kocsiból való kiszállás után az volt, hogy eltévedtünk. Valami nem stimmel, miért ugrál itt ennyi ember hózentrógeres gatyában és söröskorsóba lógó orral? Jaaa, hát persze! Októberfeszt! :) Elég keményen tolják errefelé. Nem voltak sokan, de elég hangosan tették mindezt.

A rossz idő ellenére (persze ez elég relatív, mert mi az, hogy rossz idő? Amit általánosságban rossz időnek nevezünk, az csak a kényelmünk szempontjából rossz, a természet meg teszi amit tennie kell, törekszik az egyensúlyra – mi nem az egyensúlyra törekszünk, mi csak saját magunkra törekszünk zárójel bezárva. elég sokan voltak a vízesés környékén. Hát hogy ne lettek volna, hisz ez a dolguk. Aki e vidéken jár, annak szinte kötelező program NF. Ez a megközelítőleg 12 000 évvel ezelőtt, a Wisconsin-gleccseresedést követően keletkezett természeti csoda turisták millióit vonzza szerte az egész világról. Megállapítottam, joggal. Ezen a vidéken még 18 000 évvel ezelőtt 2-3 km vastag jégtakaró volt. Ez a jégtakaró vájta ki a Nagy- Tavak tórendszerének medrét, majd az olvadáskor visszamaradt víz feltöltötte ezeket a medencéket.

Úgy tartják, hogy az első európai ember, aki rátalált erre a vízesés-együttesre, Louis Hennepin, francia szerzetes volt 1678-ban. Ő ezt írta: „az Univerzum képtelen hozzá hasonlót teremteni” Megrendítő. Persze ezt a kijelentést könnyen meg tudnám cáfolni, csak akkor már a szerelmes énemet kell elővennem a leendő földrajztanáros énem helyett!

A folyó magán hordja Kanada és az Egyesült Államok határvonalát. Az összkép sokat változott az elmúlt száz évet tekintve is. Az itteni erőművesítések és egyéb emberi beavatkozások jelentősen módosították azt a képet, amit Louis és társai láthattak. Ilyenkor persze mindig vágyódik az ember egy jó pár száz évvel korábbra, hogy megnézhesse magának még az emberi tevékenységek előtti állapotokat. Mennyivel szebb, mennyivel vadabb és romantikusabb lehetett?! És mit fogunk még elkövetni rajta, és mit fogunk még elkövetni egyéb helyeken? Ráadásul már 7 milliárd embernek kell (újra)kitalálni a helyes ember-természet viszonyt. Én azért bizakodó vagyok…meg biológia-földrajz tanár aspiráns. Úgyhogy cselekedni is szeretnék.

Tehát elkezdtük sétánkat a különféle helyszínek között. Kalandos kis ösvényeken, nagy parkokon keresztül ide-oda császkáltunk, s közben próbáltunk minél többet megsejteni a géniusz lociból. És hát sokszor volt „Juhász-Nagy Pál-os” érzése az embernek: „Térdre, imához!”

Az első helyszínek egyikén állt egy Nicola Tesla szobor. Ő volt az, aki egy barátjával elnyerte a Niagara-vízesés vízierőmű-kivitelezési projektjét 1895-ben. Egy 5 000 HP-s erőművet tervezett. Ő amúgy azon kevés tudósok közé tartozott, akik visszautasították a felajánlott Nobel-díjat (1912). Az az igazság, nem akarom elhinni, hogy a szobor formatervezése során nem tudatosan csinálták olyanra, hogy csibészkedhessenek az emberek. Bele is ültem, hogy ne!

A folyón magán (rajtam?) már a leghajmeresztőbb látványt a sétahajók nyújtották, amik elég közel hajóztak a vízeséshez. Mi is kipróbálhattuk volna. Ráadásul 30 dollár ellenében ingyen. De akart a fene csurom víz lenni. Igazából olyan ez a vízesés, mint néhány amerikai „hölgy”. Jól áll neki a távolság.

Aztán átmentünk a Rainbow Bridge-en, a szivárványhídon. Ez köti össze az USA-t Kanadával. Innen egészen izgalmas kép tárul elénk a vízesésekről. Ezen a képen például látszik az is, hogy milyen magasra száll fel a pára a zuhatagból. Meg látszik rajta az a torony is (baloldalt), amin a szerencsétlen amerikaiak is láthatják valamelyest a Patkó-vízesést, mert amúgy amerikai oldalról nem sok minden látszik. Ekkor még a nap is kisütött egy kicsit. A háttérben pedig olyan épületek látszanak (Skylon Tower), mint amiben a Mézga Géza ükunokája lakik. MZ/X jelentkezz (2:18-tól)! :)

 
Ezen a hídon még magyarokkal is találkoztunk. Ráadásul az egyik hölgy pécsi volt, és jól ismerem a lányát, mert Lajosista volt. Olyanok vagyunk már, mint a zsidók. Mindenhol van belőlünk. Bár errefelé azért tényleg gyakoriak a magyarok. Aztán készült egy-két jó kép is az áthaladás során. Az egyik az amerikai-kanadai barátság szimbóluma. Vagy a kopaszodó és a hajjal rendelkező emberek barátságának szimbóluma? A másik képen pedig Pio atya és Páduai Szent Antal nyomdokaiba lépve megkíséreltem a bilokációt. Sikerrel. Egyszerre voltam két helyen. (És erre mit mond Anyukám? Ő is volt már Kéthelyen! – fia-anyja)

Belépve a határon kicsit szívózott a kanadai határőr bácsi, de aztán meggyőztem, hogy érdemes engem beengedni Kanadába! Elhitte. Hát Kanadából jóval pazarabb a rálátás a vízesésekre. Itt is készült néhány fotó:

Elég közelre is sikerült odalépni a folyóhoz. Épp mielőtt lezúdulna a töménytelen mennyiségű víz. Szép látvány, nagyon. Csupa energia.

Végül egy kis shopping után visszaindultunk. Útközben kollégám ismerkedett. Nők helyett sirályokkal. És nem kevés sikerrel!

A hazafelé vezető úton jól megnéztük magunknak a környéket és biztos lépésekkel, vagy inkább gurulásokkal célba vettük otthonunkat, Buffalot.

A tudósok azt mondják, mivel az óriási víztömeg folyamatosan eldolgozza az egyenetlenségeket, ezért nagyjából 50 000 év múlva el fog tűnni a Niagara folyón az összes vízesés. Úgyhogy van még időtök megnézni. És szerintem megéri! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.