Sziasztok! Drága, magatokra-hagyott Barátaim!

Ismét online üzenek Nektek! De nem utoljára. Az az igazság, hogy mivel általában az "utolsó" időszakok igencsak arról szólnak, hogy amennyit csak tudsz, azt nyílván az ottani kis barátaidra és kirándulásokra szánsz (máskülönben nem lenne miről írni) így feljegyzéseim a magánjegyzetelés fázisánál nem jutottak tovább és nem kerültek a tisztelt publikum elé. Na de most! A nyakatokba zúdul minden. Van néhány dolog, amiről mindenképp szeretnék egy-két keresetlen szót szólni. Csak szépen sorjában:

1. Először is szeretném bepótolni az irányú lemaradásomat, hogy nem említettem eddig Nektek semmit az ún. projekt hetekről. Pedig ezek elég izgalmas dolgok voltak ám! Egyszerű a történet. Képzeljetek el egy iskolát, ahol szabadon engedhetitek a kreativitásotokat a rendes órákon. Na, hasonló a projekthét is, csak ekkor az átlagosnál is több figyelmet, terepet, bátorítást és pénzt kaptok arra, hogy az általatok megálmodott koncepciót megvalósítsátok. Kell egy téma, és kell egy elég elvetemült csapat és zseniális dolgok születhetnek. Persze ebben az esetben a zsenialitás ízlés kérdése! :)

Itt néhány képet mutatok arról, milyen is egy „projekthét”.

Itt épp egy különálló házat foglaltunk be és elég viccesen átrendeztük. A hét témája a "háló" volt. Ezt mi elég szabadon értelmeztük... :)

Itt pedig már egy másik alkalommal fűzből készítettünk mindenféle állatot a kertbe. Ezzel köszöntöttük a tavaszt! Mi magyarok egy monumentális medvét készítettünk. Még az igazgatónő is beleszeretett.

Aztán egy másik csapat egy színdarabot adott elő szintén a kertben, ahol én az inkulturáció útjára lépve vegyültem a gyerekek között. Infantilizmust megvető lelkülettel próbáltam megtalálni a közös nyelvet - azt hiszem sikerrel! :)

2. Volt még Húsvét is nálunk. Persze nem annyira látványos, mint otthon szokott lenni, vagy mint mondjuk Amerikában. (Otthon a liturgikus része, Amerikában a shoppingolós része gazdagabb az ilyen ünnepnek) Jómagam elég szerényen, egy barátom társaságában ünnepeltem Húsvét szent titkát. (Halkan mondom, hogy Bedics Gábor meg ne hallja, de olyannyira elmerészkedtünk, hogy például egymás lábát mostuk meg nagycsütörtök éjszaka a kertben – lévén, hogy semmilyen más módon nem tudtuk kivenni a részünket az egyház liturgiájából) :)

Persze húsvétvasárnap a zabálás rész semmiképp sem maradhatott el a kirándulásukból visszaérkezett magyarok és dánok valamint egy lengyel lány társaságában. Volt tormánk, kaszinótojásunk és némi sonkaszerűségünk is...

3. Aztán robogunk tovább az eseményekkel. R e s t a u r a n t . No igen. A Cooking Class diákjai elvállaltak egy háromnapos étterem megszervezését és lebonyolítását. Mivel drága jó cimborám, Lala és én is tagjai voltunk a "szakácsok szent szamurájainak", ezért mi is keményen kivettük a részünket a melóból. A menüt most már talán nem is tudnám felidézni, csak arra emlékszem, hogy hat fogás volt, és rengeteg rebarbara volt a desszert környékén, és hogy finom bárányt és szarvast sütöttünk a vendégeknek. Ja, és még két dolog. Pincérkedtem is, ahol a második napon egy tízfős asztaltársaságot kaptam, és több mint kétszázezer forintot fizettettem ki velük az este végén. Ez a jó kis bevétel egyrészt a finom boroknak és természetesen a kommunikációs és hangulatfokozó vénáimnak köszönhető. Persze előtte én is ittam kicsit! :)

Na de a lényeg, hogy még az első nap este jön be a terembe a szakács és kérdezi, hogy nem ismerős-e ez a telefon valakinek – s közben az én telefonomra megtévesztésig hasonlító készüléket lóbál a két ujja között. Húha, dehogyisnem - válaszoltam, hiszen nem találtam az enyémet. Jó – azt mondja, mert a levesben találta. Na bumm, ááhhh! Ez is csak velem történhet meg. Kutatók még kutatják, hogyan történhetett ez meg, de jelen pillanatban még csak elképzelésem sincs. Na mindegy, lényeg, hogy az utolsó hónapra nem volt telefonom. És még azóta is szervizben van. (Ezért fordulhat elő, hogy ha hívtok, akkor csak "halló!-tesséket?" mondok, mert halvány-segéd-fogalmam sincs, hogy ki kereshet, ugyanis a telefonszámok a készülékben voltak.)

Munkánk kifutása pedig az volt, hogy a befolyt nem kevés összegből dániai egyik legpuccosabb éttermében vacsorázhattunk Odense-ben, ahol még a cheffel is dumálhattunk. Az étterem gyakorlatilag a haladóbb gasztrokémiai konyhát képviseli, hiszen mindenfélét ettünk csak a megszokottól eltérő állagban és textúrában. Volt ott hagymahabtól kezdve rebarbara chipsen át a ecetporig minden. Ez pedig a csapat az udvaron:

4. Fogadtunk vendégeket is az utolsó egy hónapban. Nem is keveset, mert volt openhouse, meg öregdiáktalálkozó is. Sok-sok programmal és a zeneóránk koncertjeivel. Itt épp ismét gitár került a kezembe... R 'n' R

5. A sportolásról még csak annyit, hogy voltunk fát mászni és szörfözni is. Azokról is mutatok egy-két képet. Kezdjük a famászással:

Aztán visszafelé jőve, kicsit kipróbáltuk az erdő mohaszintjét. Jelentem alvásra optimális! :)

A szörfözésről két kép. Az egyik a klasszikus Charlie's Angels figura, a másik pedig a fjordon készült akció közben:

Boxtudományunkat is fejlesztettük! Itt a bizonyíték:

6.Utolsó előtti-előtti-előtti bejegyzésem záró gondolataként pedig a Zlinszky család látogatásáról szeretnék írni egy-két sort, ugyanis igen meghatározó élményem volt ez az utolsó előtti héten. Ifj. Zlinszky Jánost talán sokaknak be se kell mutassak, de annyit azért elárulok róla, hogy példakép számomra. Az ELTE-n végzett ökológusként – szóval rossz ember már nem lehet – de emellett a társadalomban végzett sokrétű munkája is igazolja az ő nagyságát és tiszta emberségét. Persze édesapjától is tudott mit örökölni. De amit mondani szeretnék, hogy a vele való „világmegváltó” beszélgetések ökológiáról, fenntarthatóságról és politikáról egészen szerencsés módon felkészítettek arra a helyzetre amit úgy hívunk, hazatérés. Egy év után ismét fellángolt bennem a tűz: Igen, azért fogok tanulni, küzdeni, hogy jobbá tegyem a környezetemet, mint ahogyan találtam. Első hallásra szerény vállalkozásnak tűnik, de itthon mégsem olyan egyszerű…

Voltunk kirándulgatni is északi irányban, néhány felvételt mutatok az ott készültekből is. Ők is ott voltak, és igen jópofán beálltak nekünk:

Nem, itt nem pisilünk:

És a csúcs, a hesszelés egy part melletti világítótorony lábánál, éppen ücsörögve a magaspart szellőjárta és aranyhídra néző szélénél... Priceless! - hogy egy kedves barátomat idézzem! :)

Most pedig annyi van hátra, hogy az utolsó három bejegyzésemet bejelentsem. A következő kettő egy epizódról fog szólni, sok képpel és vicces mesékkel. Írország és London kalandjait foglalom hamarosan össze két élvezetes bejegyzés formájába. Végül pedig könnyes szemmel megírom ennek a blognak utolsó bejegyzését! Don’t worry; everything is going to be amazing! :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.