Chicago - amit nekem mutatott magából...
2011.10.11. 01:16
Hello mindenki!
Már többször eljutottam odáig, hogy nekifogjak a posztolásnak. Chicago nagy falat volt. Vettem egy nagy levegőt - ezt javaslom Nektek is - és nekilendültem.
Ami azt illeti, elég tanulságos út volt. Sok kalanddal és élménnyel. Ebbe szeretnék betekintést nyújtani! Jó olvasgatást, kommentelgetést!
Ez a kaland péntek (szept. 30.) délután kezdődött. Fél 5 felé indult el a maroknyi csapat (a magyar ctp-s ösztöndíjasokból néhány) hogy estére bevegye Chicagot. Buffalotól a 90-es Interstate-n mentünk Clevelandon keresztül, ahol kicsit kalandosan ugyan, de felvettünk még két embert. (Az Ohio turnpike egy elég jó minőségű út és elég biztonságos is.) A következő államokban jártunk: New York, Pennsylvania, Ohio, Indiana és Illinois. Indiana kb. olyan mint az Alföld, Ohio meg mint a Somogy. Hozzávetőlegesen, tájképileg. Nem gazdaságilag. :)
Szóval sikerült bevenni Chicagot és megérkezni életem legnyugatibb pontjára. Felejthetetlen élmény marad a Skyline látványa, ami hajnali kettőkor fogadott bennünket. Valami eszméletlen! Szépen átkeltünk a városon és nemsokára egy magyar református parókián találtuk magunkat, ahol szívélyes fogadtatásban volt részünk. Ott hamar eltettük magunkat másnapra.
Szombatra virradóan finom reggelivel feltankolva beindultunk a városba. Nappal egészen más Chicago. Még túlságosan az elején vagyok ahhoz, hogy az átfogó következtetéseimet megosszam Veletek, de annyit azért elmondhatok, hogy az első benyomásom az volt, ez a város működik! A beutazást megörökítettem:
Amikor beértünk láttuk, hogy szép napnak nézünk elébe. Ragyogóan süt a nap, nincs olyan sok turista, alig vagyunk időhöz kötve és még a kedvünk is jó. Mi kell még?
Az első dolgunk az volt, hogy leparkoljunk a kocsikkal bent a belvárosban. Kis GPS-es kavarodás után hamar odataláltunk a helyünkre. Csak 10 $-t kértek a parkolásért. Amikor beálltunk, észrevettük a mellettünk parkoló úriember komiszságát. Meg is örökítettem. Valami nem stimmel. Na vajon? :)
Az első utunk a Chicago Riverhez vezetett. Ekkor eszméltünk rá, mi vár ránk aznap estig. Chicagoról érdemes tudni, hogy világváros volta nem alaptalan. 1871-ben porig égett, s ezt követően tudatosan (!) újjáépítették a várost, s nemsokára az újító szellemű építészeti bravúrok városa lett. Emellett élénk kulturális programokban és oktatási intézményekben hemzseg a város. És nem utolsósorban tiszta. De tényleg. Az emberek kedvesek, és egyáltalán nem nagy a pörgés. Nem zsúfolt annyira mint NYC. Pedig azért itt is van egy s más. Közel 3 millióan laknak a szűken értelmezett Chicagoban. Agglomerációval majdhogynem 10 millió. Az USA 3. legnépesebb városa. Annak ellenére, hogy "Windy City"-nek is nevezik, nekünk ebből az arcából csak keveset mutatott.
A folyó tehát valami ilyesmi helyet foglal el a város életében:
Jelen pillanatban elég "zöld" Chicago polgármestere. Amellett, hogy parkosít, még a városháza tetejét is kertté alakította. Sőt! Az egész városban támogatott tetőkert-építést és ma már több mint 230 000 m2 tetőfelületen található kert. Erről nincs képem, de itt tájékozódhattok róla.
Chicago legfőbb jellegzetességei között természetesen ott van a legnagyobb tornya, a Willis Tower is. Ez korábban Sears Tower néven volt ismert, csak azóta átnevezték. Hatalmas. 442 m. Az épület 222 500 tonna, 300 000 m2, több mint 100 lift és annyi telefonkábel, amivel kétszer körbe lehetne érni a Földet. A bejáratról, a tetjéről és a hatásról egy-egy kép:
Ahol ilyen sok gigantikus épület van, ott kell lennie kis, szűk utcáknak is. Találtunk is és el is neveztük "Chicatornak".
Ahogyan szépen galoppoztunk az utcákon egyszer csak a State Street-en találtuk magunkat, ahol ezen a hétvégén színes programokat csináltak a Chicagoban élőknek és az odalátogatóknak. Volt ott minden, mint a búcsúban, csak mindez Chicago egy híres utcáján. Volt gördeszkaverseny, minikoncert, ügyességi játék, kirakó, rajzverseny, zsákfutás, céllövölde...minden. És ez az egész menet a Chicago Theater-be torkollott. Készítettem néhány videot, csak még nem sikerült feltennem a YouTube-ra. De ami késik, az elmúlik... Egy képet azért beteszek:
Chicagoban rengeteg épület van, oké? De mégsem unalmasan egyformák. Sőt mi több, nagyon is különböznek. És igazából amellett, hogy sokféle építészeti stílus található itt meg, sajátos módon, de megférnek egymás mellett. A high-tech üvegpaloták mellett simán láthatsz egy-két neogót épületet (University of Buffalo, Tribune Tower).
A sok sétálgatásban azért hamar megéhezik az ember, s ha már Chicagoban vagyunk, akkor együnk valami helyi finomságot. Starbucks? Mondom együnk! Így történt, hogy rátaláltunk Gino éttermére, ahova trükkösen, de hamar bejutottunk. Amerikában állítólag háromféle alap pizza van. Van egyszer a new york-i, aztán a los angeles-i és végül a chicago-i. (A legtöbb okosságot amúgy többnyire ctp-s barátaimtól hallottam :-). Ennek olyan a tésztája, mintha sütemény lenne. Nagyon laktató. Telít, mintha muszáj volna.
Aztán találkoztunk Marilyn Monroe-val is. Ő forrón szereti. Kertész Tamás, magyar származású színésztársával együtt játszották itt, Chicagoban az 1959-ben bemutatott fekete-fehér amerikai vígjátékot. Benézhettünk a szoknyája alá. Csak úgy, diszkréten:
A naplemente a Millenium Parkban ért minket. Nem bántuk. Csuda izgalmas hely ez is. Beszéljenek helyettem inkább a képek:
Itt van az ún. "bab" is. Egy tükör-ojjektum. :) Nagyon vicces.
Aztán megértettük hogyan fér el itt annyi ember. Az hagyján, hogy a felhőkarcolókba is sok ember elbújik, de még az utca alatt is van még egy utca. Hihetetlen!
Már nem volt sok időnk a bálig, ezért gyorsan leugrottunk a Michigan-tó partjához. Ha már itt vagyunk, lássunk vizet is! Csak hajók voltak, fürdőzök nem. Nem is értem... :)
Aztán amikor visszafelé tartottunk a kocsinkhoz, akkor hirtelen azon kaptam magam, hogy épp ott állok, ahol a "Ház a tónál" c. film főszereplőjét majdnem elütötték. :) De mielőtt még messzemenő következtetéseket levonnátok abból, milyen filmeket nézek, beszéljünk inkább arról, milyen volt a bál?
A bálon a Chicagoban élő magyar közösség vett részt, illetve jó néhány meghívott vendég. Ebben a városban sok magyar él (nyilván közel nem annyi mint Clevelandban, ami sokáig a második legnagyobb magyar város volt!), nincs ezer fő, de sok száz. Mondjuk lengyelből közel egymillió van. :) A fogadtatás nagyon meleg és szívélyes volt. Köszönet érte innen a blogról is! Vacsorára ízletes borjú- és birkapörkölt volt galuskával, s aztán a nyitótáncot követően, ami egy somogyi üveges tánc volt (az eszközös magyar néptáncok egyik gyöngyszeme), nekiláttunk a táncparkett csiszolásának. Szigorúan cipővel, meg néha mezítláb! Az egyik (magyarul nem beszélő hölgy megkérdezte, hol tanultam meg ilyen jól a cigány táncot, akkor viccesen ennyit feleltem. It's in my blood. Bocs Apu, Anyu! :) Így egyszerű volt felelni! Egy kis bizonyíték:
Olyan fél egy felé úgy döntöttünk fiatalok, elmegyünk egy helyi szórakozóhelyre, hogy folytassuk a jó hangulatot! Egy chicago-i tündér vezetett el bennünket egy helyi (ír beütésű) discoba, ahol egy fergetegeset partiztunk. Jó, persze buliztam én már sokszor jobbat, mint ez, de azért mégis...ez Chicago! :) Körülbelül 10 percenként beszórtak fölülről szalvétát a tömegre. Először nem értettem, miért? De aztán rájöttem, hogy ezzel itatták fel a földre kifolyt italokat. És ehhez a mi taposásunkat használták fel. Okos!
A DJ csapnivaló volt, de azért rakott be jó számokat. Mint például ezt:
Miután kifárasztottuk magunkat és beláttuk, nekünk most többet jelent a pihenés, mint az élmény, hazaindultunk. Az élményről azonban mégis gondoskodtam. A tetőablakon félig kihajolva zúztunk haza. Feelinges volt! :)
Másnap délelőtt keltünk, részt vettünk a helyi református közösség Istentiszteletén (mert nem találtunk katolikus templomot a közelben) és felköszöntöttünk egy nénit a helyi közösségből, aki 100 éves volt. Állítólag Amerikában több mint 1 millió 100 évnél idősebb ember él, egzisztál. (Tibor bácsinak is van egy ismerőse itt Buffaloban, aki még 96 évesen is minden nap eljár úszni az uszodába és fejest ugrik a vízbe!!! :)
Búcsúzkodás után, hamar elindultunk haza, hiszen nagy út várt még ránk. Kb. 11 óra utazás. Irány Buffalo! Három emlékezetes dolog volt az úton. Az egyik, hogy amikor Chicago-n keresztüljöttünk, akkor megint kidugtam féltestemet a tetőablakon és mint a filmekben, kurjongatva köszöntem el a várostól! A másik, hogy egy igazán mély beszélgetésem volt Miki barátommal "az egyetlen igaz útról!" És a harmadik, hogy kb. Clevelandtól hazáig én vezettem. Ez kb. 300 km és 3 és fél órába tellett este 10 és hajnal fél 2 között. Annyit mondok csak, hogy automataváltó és cruise control... Pazar és békés kis út volt. Ilyesmi zenéket hallgattunk közbe:
Szóval ilyesmi dolgok történtek velünk a nagy Chicagoban. És még jónéhány dolog, ami nem fért ki. Nem írtam például arról, hogy megtudtam, azért van kék fény a buszokon, hogy a drogosok ne találják meg a vénáikat, s hogy Chicagoban egy útfelújítás éjjel 3 óra alatt megtörténik. Ugyanekkor Pesten 2 hétig kint a tábla, hogy javítás alatt. "Csináljuk Főnök, csináljuk!" :)
Take home message:
Ha valaki Amerikában jár, ki ne hagyja Chicagot! :)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bAndriska 2011.10.12. 11:04:22
ditkariti (törölt) 2011.10.12. 12:30:03
KutiVeronika 2011.10.12. 17:21:09
Ölel két és fél Kuti
A. Schweitzer 2011.10.16. 21:44:02
Valóban jó film, ebben megegyezhetünk!
A nyelvtanulás pedig valóban prioritás (minden nap órákat foglalkozom vele)
de a tapasztalatszerzés is fontos. De hidd el, igyekszem! :)
Ölellek Benneteket, mindenkit! ;)